A Schwarz & Turner Consulting Kft. SAP területen vállalatirányítási rendszerek bevezetése/üzemeltetése, új üzleti folyamatok kialakítása valamint a már működő folyamatok optimalizálása során kínálja tanácsadási és fejlesztési szolgáltatásait a vállalatok részéről felmerült igények megvalósítására.
Rendelkezésre állás
Üzleti tapasztalat
Rendszerintegráció
Projektmenedzsment
Projektmenedzsment szolgáltatásainkat nem csak saját fővállalkozásban megvalósított projektjeink keretein belül kínáljuk. A vállalatirányítási rendszerek bevezetése során az ügyfelek egy részénél hiányoznak azok az erőforrások, melyek ahhoz szükségesek, hogy a projektek a tervezett határidőre és költségkeretben megvalósíthatóak legyenek. Az általunk kínált projektmenedzsment szolgáltatások alapvetően három fontos feltétel teljesítését biztosítják.
Az ügyféllel közösen figyelünk arra, hogy az ügyfél oldali koordináció és a projekthez rendelt erőforrások megfeleljenek a rendszer bevezetésére kötött szerződésben foglaltaknak.
A másik oldalon pedig kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a bevezető partner által kínált szolgáltatások megfeleljenek az ügyfél oldali elvárásoknak.
A projekt során felmerült új igények és szükségszerű változtatások esetében SAP-s tapasztalataink alapján a projekt keretein belül megvalósítható megoldásokat részesítjük előnyben és ezek megvalósítására teszünk javaslatot.

Stratégiai tanácsadás
A vállalatok új informatikai rendszerek bevezetése során minden esetben olyan döntést hoznak, mely illeszkedik a közép vagy hosszú távú üzleti és informatikai stratégiájukba. A vállalatirányítási rendszerek kiválasztásakor segítünk a megfelelő rendszer és ehhez kapcsolódóan a bevezető partner kiválasztásában. Az alapvető technológiai és üzleti szempontok (rendszerek piaci helyzete, hosszú távú elérhetőség, stabil technológiai alapok, megfelelő tanácsadó partneri hálózat, fejlesztési stratégia, …) figyelembe vétele mellett megvizsgáljuk azt is, hogy a rendszer mennyire lesz képes a vállalat fejlődése során várható igények kielégítésére.
Ennek során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy például a termékpaletta bővülése, új stratégiai termékek bevezetése során szükséges új üzleti folyamatok megadott költségkeretek között bevezetésre kerülhessenek. Elemezzük, hogy üzletágak leválasztása vagy értékesítése esetén milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a szükséges információk kinyerésére és ez milyen hatással van a megmaradó folyamatokra.

SAP projektek komplex megvalósítása
- Igények felmérése
- Koncepcióterv elkészítése
- Projekttervezés
- Projektvezetés
- Rendszerinstalláció
- Interfacek kialakítása
- Customizing / beállítások
- Fejlesztési definíciók elkészítése
- Fejlesztések
- Tesztelések koordinálása és támogatása
- Oktatási anyagok elkészítése
- Oktatások
- Bevezetést követő támogatás / Helpdesk
- Go Live support